Kilencvenéves a Ford Mustang atyja, Lee Iacocca

forrás: origo.hu

Október 15-én ünnepli 90. születésnapját Lee Iacocca, az amerikai autóipar egyik legendája.

Iacocca a pennsylvaniai Allentownban, olasz bevándorló családban született. 1945-ben szerzett mérnöki diplomát, majd a Princeton Egyetemen üzleti tanulmányokat folytatott. Pályafutását a mérnökként kezdte a Fordnál, de hamar kiderült, hogy jobban ért a kereskedelemhez. A cég kerületi képviselőjeként indult a karrierje, de néhány év múlva már a haszongépjármű részleg igazgatója, 1960-ban a Ford divízió általános menedzsere, 1965-ben elnöke volt, s 1970-ben a tulajdonos II. Henry Ford a cég vezérigazgatójának nevezte ki.

Sportkocsit a népnek!

Az 1960-as évek elején javasolta egy viszonylag olcsó sportkocsi kifejlesztését, s jelentős szerepet vállalt a projekt megvalósításában. Az 1964 áprilisában bemutatott Ford Mustangból már a kibocsátás évében 400 ezret adtak el – a tervezett évi 125 ezer helyett -, ezzel gyakorlatilag megmentette az összeomlástól az amerikai autógyárat. Iacocca a hatvanas-hetvenes években újabb modellek, a Maverick, a Pinto, az Escort kibocsátásánál bábáskodott és oroszlánrésze volt a Mercury márka újraélesztésében. Az 1974-es olajválság után azonban a nyers modorú Iacocca kemény vitába keveredett Forddal a vállalat jövőbeni stratégiája miatt, s 1978-ban végül elbocsátották.

2009-ben, 45 évvel az első Ford Mustang leleplezése után Iacocca rántotta le a leplet a jubileum alkalmából készült különkiadásról Forrás: Ford

2009-ben, 45 évvel az első Ford Mustang leleplezése után Iacocca rántotta le a leplet a jubileum alkalmából készült különkiadásról
Forrás: Ford


A kirúgott menedzser 1979-ben elvállalta a megszűnés szélén álló, veszteséges Chrysler autógyár vezetését. Iacocca első lépésként a szövetségi kormányhoz fordult segítségért azzal érvelve, hogy egy ekkora konszern bukása beláthatatlan következményekkel járna az amerikai gazdaságra nézve. Kérése heves vitát váltott ki az állam szerepéről a piacgazdaságban, végül a Kongresszustól 1,5 milliárd dolláros hitelgaranciát (de nem pénzt) kapott, azzal a feltétellel, hogy ehhez a Chrysler is szerez kétmilliárdot.
Iacocca az amerikai autóipar addigi legnagyobb átszervezését és racionalizálási programját hajtotta végre, lefaragta a költségeket, új modelleket dobott piacra, s csaknem százezer munkahelyet épített le. A szakszervezeteket kiváló tárgyalókészségével sikerült rávennie, hogy egyezzenek bele a tömeges elbocsátásokba és a bércsökkentésekbe, de ő maga is csak egy dollár jövedelemre tartott igényt, amíg a vállalat nem lesz újra nyereséges.

Zseniális érzékkel népszerűsítette az üzemanyag-takarékos modelleket, a reklámkampányok alatt ő is szerepelt a tévéhirdetésekben, a legendássá vált mondattal: “ha talál jobb kocsit, azt vegye meg”. A kisebb autók és kisteherautók gyártásával a Chrysler végül kilábalt a válságból, 1981-ben már szolid nyereséget könyvelhettek el, a profit 1984-ben 2,4 milliárd dollárra nőtt, ezzel a cég még a Fordnál is nyereségesebb lett.
Nem járt rosszul anyagilag sem

Az immár élő legenda Iacocca 1987-ben 3 millió dollárnyi részvény-jutalmat kapott, s további 10,5 millióért vehetett Chrysler-részvényeket. Az autóipari dolgozók nagyhatalmú szakszervezete ezt túlzásnak találta és rablásnak nevezte a menedzser honorálását. Az 1990-es évek elején a Chrysler helyzete ismét romlott, nem sikerült kellőképpen diverzifikálni a termelést, betörni a repülőgépgyártásba, a hadiiparba, kudarcot vallottak a népszerű, tömegével eladható gépkocsikat előnyben részesítő programok is. A cég nehezen tudott versenyezni a japán konkurensekkel, a Honda és a Toyota is megelőzte az amerikai piacon. Iacocca, aki több mint húszmillió dolláros évi jövedelmével a világ legjobban fizetett menedzsere volt, szerződése lejártával 1992-ben megvált a cégtől.

Az 1970-ben megjelent Ford Pinto nem tartozott Iacocca sikertörténetei közé. Az olcsó és könnyű kisautó eladásai ugyan jól mentek, de hamar kiderült egy súlyos probléma: ha hátulról - akár kis sebességgel is - belementek, általában felrobbant a benzintankja, így a hátsó utasoknak - ajtó híján - nem sok esélyük maradt a menekülésre Forrás: Ford

Az 1970-ben megjelent Ford Pinto nem tartozott Iacocca sikertörténetei közé. Az olcsó és könnyű kisautó eladásai ugyan jól mentek, de hamar kiderült egy súlyos probléma: ha hátulról – akár kis sebességgel is – belementek, általában felrobbant a benzintankja, így a hátsó utasoknak – ajtó híján – nem sok esélyük maradt a menekülésre
Forrás: Ford


1994-ben kereskedelmi bankot alapított, barátja, a milliárdos Kirk Kerkorian bevitte a Metro-Goldwin-Mayer filmcég igazgatótanácsába és más vállalatok vezetőségébe is. 2005-ben rövid időre az ismét szorult helyzetbe került Chrysler reklámembereként tűnt fel, nyugdíjas éveiben jótékonysági alapítványaival foglalkozik. Önéletrajza 1984-ben (magyarul 1988-ban) jelent meg, s nyolcmillió példányban kelt el világszerte, 2007-ben Vezetőink, hol vagytok? címmel jelent meg könyve.

2015 Mustang fogyasztás adatok

Az EPA (Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) nyilvánosságra hozta a 2015 Mustang fogyasztás adatait. Bár az új Mustang kicsit erősebb a korábbi modelleknél, a fogyasztás nemigen változott. Megjegyzendő hogy az EcoBoost egy teljesen új motor így erre vonatkozó korábbi adatok nincsenek.

2015 Ford Mustang (liter/100 km)

2015 Mustang EcoBoost (manual): 10,7 / 9 / 7,59 (város/átlag/autópálya)
2015 Mustang EcoBoost (automatic): 11,2 / 9,41 / 7,35 (város/átlag/autópálya)

2015 Mustang V-6 (manual): 13,84 / 11,2 / 8,4 (város/átlag/autópálya)
2015 Mustang V-6 (automatic): 12,38 / 10,69 / 8,4 (város/átlag/autópálya)

2015 Mustang GT (manual): 15,68 / 12,38 / 9,41 (város/átlag/autópálya)
2015 Mustang GT (automatic): 14,7 /12,38/ 9,41 (város/átlag/autópálya)

2014 Ford Mustang (liter/100 km)

2014 Mustang V-6 (manual): 12,38 /10,69 / 8,11 (város/átlag/autópálya)
2014 Mustang V-6 (automatic): 12,38 / 10,22 / 7,59 (város/átlag/autópálya)

2014 Mustang GT (manual): 15,68 / 12,38 / 9 (város/átlag/autópálya)
2014 Mustang GT (automatic): 18,1 / 11,76 / 9,41 (város/átlag/autópálya)

Mint az a számokból is látható, az új kézi váltós V6-os Mustang és az új automata Mustang GT városi fogyasztása magasabb a 2014-es modellnél, cserében viszont picit nagyobb teljesítményt kapunk a 2015 modellel.

2015 Ford Mustang 50 Year Limited Edition

Az 50 éves jubileumi év tiszteletére a Ford egy speciális limitált kiadást gyárt a 2015-ös Mustangból, “2015 Ford Mustang 50 Year Limited Edition” névvel. Az autóból mindössze 1964 darabot – vajon miért? 🙂 -gyártanak. A tervek szerint az utolsó, 1964-es sorozatszámú Mustangot még ebben a hónapban a Barrett-Jackson aukciós ház által szervezett árverésen Las Vegasban árverezik el.
2015 Ford Mustang 50 Year Limited Edition
Az ebből befolyt összeget az Edith és Benson Ford Szív és Érrendszeri Intézet kapja meg.
A nyertes ajánlattevő kap még egy VIP belépőt a november közepén a Homestead-Miami Speedway-en megrendezendő Ford Championship Weekenden, ahol ez a jubileumi Mustang lesz a hivatalos felvezető autó.
2015-ford-mustang-50-year-limited-edition
Mind az 1964 darab limitált kiadás természetesen 5.0 literes V8-as motorral lesz szerelve, mindegyikük full extrás. A vevők két választási lehetősége az autó színe lesz, mindösszesen két színből (Wimbledon fehér – ez volt a legelső Mustang 1964-ben – és Kona kék színekben) és az automata vagy kézi sebességváltó.
2015-ford-mustang-50-year-limited-edition_100463853_h
A nyertes továbbá extraként érheti, hogy a felvezető autóba is beszerelt kompresszort (supercharger) az 1964-es sorozatszámúba is beépítsék. A limitált kiadású Mustang több apró dologgal is tiszteleg a jubileumi évre, pl az 50 éve megjelent emblémát a hűtőrácson, az ülésekbe varrt “50 years” felirat, “50 years” tanksapka, és nem utolsó sorban a műszerfalon elhelyezett egyedi tábla az 1964-es sorozatszámmal, és a Ford elnöke Bill Ford kézjegyével.
2015-ford-mustang-50-year-limited-edition_100463859_h